A playback-színház műfajáról személyesen
Az angol „playback”
kifejezés sok zenét szerető és koncertre járó ember számára ismerős. Olyan
előadást jelent, amikor az énekes hangja felvételről szól.
Most azonban
nem olyasmiről szeretnék némi ízelítőt adni, ami hiányzik, mint a zene esetében
az élő hang, hanem olyanról, ami éppenséggel több: a playback-színházban a nézők
személyes életéből elmesélt történetek elevenednek meg, válnak közösségi
élménnyé a színpadi lejátszáson keresztül.
A történetmesélés
ősi viselkedésmód, a civilizált világban azonban egyre ritkább, hogy az emberek
erre időt adnak egymásnak. A playback-színház visszahoz valamit abból az
időszakból, amikor még természetes és rendszeres volt a közösségekben a
történetek megosztása.
Amikor a
színpadon megnézhetjük ezeket a rögtönzött jeleneteket, akkor egy tükörbe
nézünk bele, amelyik azt súgja nekünk: emberek vagyunk. De ez nem szétválaszt,
hanem összeköt minket. A pszichológusok és
az előadások nézői, mesélői szerint is egyértelműen pozitív hatást
gyakorol az emberekre az a kellemes, emberközeli hangulat, amelyet hazavisznek
magukkal az előadás után. A történetek megosztása és a lejátszás során
keletkező új perspektíva okozza a pozitív élményt.
Aki először
lát életében playback előadást, talán az egyik legmeglepőbb élménye az lehet,
hogy amikor egy néző elmeséli a történetét, pár pillanat múlva azonnal összeáll
a jelenet és már gyönyörködhet is a színészek alakításában. Tényleg megszülethet
ilyen gyorsan az eredmény?
Igen, az
ember képes erre. Sokan valóban csodálkoznak, hogy ez megeshet, azonban az
emberi gondolkodás egyik legalapvetőbb formája, hogy történeteket képezzünk. A mindannyiunkban
ott lévő kereteket megtöltjük azzal, amit a mesélő elmond, és eljátsszuk úgy,
hogy a történet kerek és a szereplők közötti kapcsolat egyértelmű legyen.
A playback-színház műfajáról szakmailag
korrekten
A playback
színház spontán, rögtönzött színház, előadásról előadásra a szereplők és a
nézők különleges együttműködésével születik meg. A playback előadáson a
közönség egy játékmesterrel, egy zenésszel és néhány színésszel találkozik.
Valaki elmesél egy személyes történetet, vagy akár csak egy pillanatot az
életéből, kiválasztja a szereplőket, és megnézi, ahogy ők ezt ott rögtön
lejátsszák.
A színészek
a pantomim, a zene, a tánc és a párbeszéd eszközeivel jelenítik meg a nézők
élményeit, történeteit, amelyek bármiről szólhatnak az egyszerű hétköznapi
eseménytől a mélyen személyes élményekig. Egyik történet szüli a másikat – így
jön létre az előadás, amely egyszeri és megismételhetetlen.
Az előadások
a társulat bevonulásával kezdődnek, majd a nézők köszöntése után a játékmester
bevezetője következik. A színészek először négy-öt néző hangulatát elevenítik
meg úgynevezett „kistechnikák” segítségével (mint például az élőszobor, az átváltozás, a kórus, a paletta vagy a vokális improvizáció). Ezt követően a közönség tagjai találkozhatnak,
ismerkedhetnek és beszélgethetnek egymással – a játékmester arra biztatja őket,
válasszanak egy beszélgetőpartnert maguknak, akár olyan valakit, akit kevéssé,
vagy egyáltalán nem ismernek. Néhány percnyi beszélgetés után a közönség megismerheti
a társulat tagjait és a színpad előterében elhelyezett „mesélő székét”, majd
sor kerül az első történet meghallgatására és lejátszására. A történetek után
ambivalens élmények megjelenítésére kerül sor a párok technika segítségével,
majd a társulat tagjai egy úgynevezett tablóval
búcsúznak, melyben visszaidéznek egy-egy jelentős vagy emlékezetes mozzanatot
az előadásból.
Mi történik a színpadon?
A nézők és
színpadon álló szereplők: színészek, zenész és játékmester együtt hozzák létre
az egyedi élményt, az aznap esti előadást. Némi ismerkedés és egymásra
hangolódás után a nézők történeteket mesélnek életük eseményeiből,
élményeikből, és miután kiválasztották a nekik leginkább megfelelő szereplőket
történetük alakjainak eljátszására, a játékmester intésére megszólal a zene,
majd láthatóvá, hallhatóvá válik mindaz, ami korábban az emlékeinkben élt.
Akik
rendszeresen járnak előadásokra, és akik először lépnek be ebbe a különleges
világba, ilyenkor lélegzetvisszafojtva várakoznak: egy pillanat, és a színészek
mozogni kezdenek, hangjuk, kapcsolódásuk betölti a színpadot, mindannyiuk
jelenléte és együttműködése eredményeképpen életre kel a mesélő életének egy
része.
Ez a
színpadi történés a mesélő számára intenzív élmény: a találkozás a múlttal,
jóval és rosszal egyaránt élvezetes. A jó újra átélhető, a rossz varázslatos
módon könnyebbé válik. Az élmény azonban nem csak az övé, hanem a nézőtéren
ülőké is lesz. Életünk, az ember életének fordulói, nehézségei, örömei és
buktatói bár megismételhetetlenek, mégis közösek. Sok történetben ismerhetünk
magunkra, idézhetjük fel a látottak kapcsán saját fontos történeteinket. A
színházban így épülnek egymásra a megjelenített élmények, hogy aztán a másfél
órás este végére kikerekedjék az előadás megismételhetetlen, visszahozhatatlan,
sokáig ott rezgő íve.
Mire jó a playback-színház?
Szakmai
közösségek tagjai, települések lakói, iskolai osztályok, vezető csoporthoz
tartozók, konferencia résztvevők vagy éppen az ifjú párt együtt ünneplő
családok sokszor úgy érzik: elkötelezettségükben és bizalmukban megerősödve
mennek haza egy-egy előadás után, hiszen a playback nem csak az egyénre hat:
tovább építi a kapcsolatokat, közelebb hozza egymáshoz azokat, akik egyébként
is összetartoznak, és akiknek közös életét, problémáit, küzdelmeit
megjelenítheti az előadás. Erre mondják, hogy a műfajnak identitásformáló,
közösségépítő ereje is van.
Zárt
közösségekben, mint például szervezeti csoportok, vezető csapatok a
playback-színház sűrített formában tud tükröt tartani az aktuálisan ott
elevenen élő eseményekről és élményekről. Ez a hatás – együtt és kívülről
ránézni arra, miben is vagyunk benne mostanában? – lehetővé teszi, hogy a
csoport, a közösség ügyeiben jelentős előrelépés történjen, akár
szervezetfejlesztés, konfliktusok feldolgozása vagy kapcsolatok megerősítése
céljából.
Hol találunk még playback-színházat?
Szerte a
világon sok városban működik ma már playback társulat, akik estéről estére
létrehozzák előadásaikat a nézőkkel közösen. A műfaj – a hely, ahol történeteket
lehet mesélni és megnézni, ahogyan az a régi hagyományos közösségek életének
oly sokszor része volt – a hetvenes évek közepén alakult ki Amerikában és
terjedt el Japántól Argentínáig sok-sok országban. Magyarországon 2010 óta
évente találkoznak Országos Playback Találkozókon a működő társulatok tagjai és
közönségük. Budapesten tucatnyi társulat működik, vidéken Pécsett, Szegeden,
Szolnokon valamint Alsónémediben találkozhatunk velük. Az International
Playback Network (http://www.playbacknet.org)
fogja össze
a világ legkülönbözőbb helyein élő és játszó társulatokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése